2021. július 10., szombat

Cres - először hármasban a tengernél



Mondhatjá(to)k, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy eljutottunk Horvátországba. De ennek nincs köze a szerencséhez. Ebben sokkal inkább van elhatározás, átértékelés, sok-sok szervezés, és benne van az utóbbi évek minden egyes lemondása. 

Tavaly mentünk volna Franciaországba hármasban, az lett volna Manka első igazi (mert Párkányban volt már "külföldön") külföldi útja. Minden megvolt már, repjegy, szállás Párizsban, Poitiers-ben, TGV jegy, utasbiztosítás, EU egészségkártya, minden. Aztán törölték a járatokat. Az összes pénzünket visszakaptunk, egyedül a párizsi szállás árának kis töredékét nem, szóval anyagilag nem sérültünk. Annál inkább lelkileg: a több hónapos tervezgetés, várostérképek, útitervek, unokázás reménye, randi az óceánnal, mind-mind ment a levesbe. 

Mankával eddig csak belföldön nyaraltunk: Velencei-tónál és Balatonnál. Nem repült, nem látott tengert, pálmafákat, nem evett helyi herkentyűket, nem gyűjtött kagylókat a sós vízből. A francia óceánpartba beleéltük magunkat, de a vírus közbeszólt. 

Idén volt egy pici "harcom" Gáborral, de tényleg csak pici: először nem értette, tényleg fontosabb a rohadt tengerpartOM, mint a fürdőszoba, a lakás rendbetétele?! 

Tényleg. Áprilisra éreztem úgy, hogy ha 2011 után a 10. nyarat is belföldön, valami lepukkant, negyvenéves linóleummal és ifjúsági heverővel "ízlésesen kialakított" nyaralóban kell töltenem, én inkább el se jövök szabadságra, ennél az iroda is kikapcsolóbb és feltöltőbb. 

Kell a tenger. Falat kenyérnél is jobban. 

Mindannyiunknak, nem nekem. A felújítás várhat, a lakfelújtámogatás miatt úgysincs elérhető szakember, a vírus miatt pedig nem lehet tudni, jövőre lesz-e alkalmunk, lehetőségünk külföldi útra. Most volt, enyhítések is jöttek, anyagilag is belefért. 

Szóval nem volt túl nagy harc a férjjel, már csak azt kellett kiagyalni, repülős szervezett út legyen Korfura, vagy teljesen magunk által szervezett út Horvátországba. A drágább, repülős utat végül a Mankának kötelező vírusteszt miatt vetettük el: mi van, ha mindent befizettünk már, és az út előtt 2 nappal megcsinált teszt véletlenül pozitívra jön ki neki..? 

10 évvel ezelőtt valahogy rátaláltam Cres szigetére, és akkor életünk legjobb nyaralását töltöttük ott kettesben - erről most látom, hogy elmulasztottam képes útleírást készíteni akkoriban, úgyhogy valamikor majd pótolnom kell. 

(2011)

(2011)

Komppal közelíthető csak meg a sziget, így bár nincs messze (Isztria alatt, Krk mellett), nem felkapott hely az átlagturisták számára. 


2021.07.01. 8:00 indulás. 

Sikerült a legszuperebb szállást lefoglalnunk potom áron, ENC-vel az odaút is zökkenőmentesnek ígérkezett. Aztán jöttek a nehézségek: utóbb kiderült, pont enapon szigorították vissza a belépési feltételeket, ami miatt 2,5 órát vesztegeltünk a határon. Krk sziget felé pedig borzasztó égszakadásba keveredtünk, nulla látótávolsággal. Ami Gábor műtétre váró szürkehályogjával finoman szólva izgi volt (ő úgy mondta, rendesen kikészültek az idegei ezeken a hegyi utakon). 



első találkozás a tengerrel

A kompnál meg jót bénáztunk, mert hát én kérdezgettem, hogy nem kéne-e jegyet venni (igaz, a helyét nem láttam), de Férj biztosított, a hajón fogunk. A 2. sorban álltunk a várakozó parkolóban, a másfélóránként közlekedő komp indulásáig volt 1 és negyed óránk (vagyis az eső miatt pont lekéstük az előzőt). 

Mikor sorrakerültünk a hajóraszállásnál, kérték a nem létező jegyünket. Vissza kellett sorolnunk az egész parkoló legvégére (talán a 8. sorba), plusz szakadó esőben jegyet venni. Attól a pénztárostól, aki épp eltűnt a bódéból. Tiszta ideg voltam. Mikor előkerült a nő, a majdnemangolommal hadartam, hogy nem tudtuk, hogy jegyet hol, hogy nekünk ezt a kompot muszáj, mert a szállásadónk vár, és amúgy is, csipkedje már magát plíz. Nyugtatott, még van 20 perc. Ah, a tenger melletti emberek híres nyugalma..! 

Végül csak felfértünk a hajóra, igaz, a legbelső bendőjébe (azért persze kimásztunk a cethal gyomrából, nem ragadtunk ott. Csak Olav, az autó félt picit, otthagyva.)



A szállásadónk, Marijela a világ legkedvesebb hölgye. Mindent végigmutogatott, a hűtőbe ásványvíz, saját termesztésű paprika és uborka volt bekészítve, az asztalon pedig három frissen sütött muffin várta az éhes, megfáradt vendégeket. 


Elfoglaltuk a szobáinkat, megcsodáltuk az erkély panorámáját, becuccoltunk, és - bár Gábor a vihar alapján nem hitte volna, de - Mankával strandolni mentünk. 


A pont jó hőmérsékletű, magas sótartalmú és kristálytiszta tenger után gyors zuhany, majd egy üdvözlőséta következett a belvárosban, welcome-sörrel.
 



2021.07.02. - apanap

Mankával korábban ébredtünk, főztem egy isteni kotyogós kávét az indukciós tűzhelyen, majd konstatáltam, az esti elkapkodott bevásárláskor nem vettünk tejet. Gábor anélkül nem issza meg a kávét, ráadásul pont szülinapja is van, hát hogy lesz ez?! 

Ugrasztottam Mankát, indulás a Plodinébe (amit mi úgy mondtunk, Plodinába, mert valamiért úgy szebb). Tekercs-süti, számgyertya, Croatia golyóstoll mert Gáborét, bár odakészítette, elfelejtettem becsomagolni, és így tolltalanok voltunk. És persze tej-tej-tej. 

Mire hazaértünk, apa is felébredt, és noha Manka rejtélyes üzenetet igyekezett hagyni az eltávozásunkról, sejtette, hol vagyunk és mit rosszalkodunk. Örült. 


A séta folyamán találtunk egy kalapot, ami annyira tökéletesen apának való volt, hogy ránézett, és rögtön tudta, ezt szeretné. Megvettük-megkapta. Varázslókalap. 


...és akkor ránk köszönt a város főnöke, Herr Mörrenmorcogi Sprődi. Szerelem lett első látásra. Hosszan időztünk nála, és már tudtuk, minden nap ki kell jönnünk hozzá. 


Közeledett az ebédidő, ezért kerestünk egy eldugottabb kis éttermet. Tintahalat gondoltunk enni, Manka vágya volt, de a bácsi meggyőzött, hogy az nem helyi dolog. Halat választottunk hát, mutatott is három nyers, belezett példányt, frissek voltak és illatosak (khm..). A legkisebbet kiválasztottuk. Mikor grillezve kihozta, Manka közölte, a halnak lófogai vannak, és egyébként is ijesztő. Így ő maradt a paradicsomlevesnél és sültkrumplinál.


Íme Manka rajza. Jobbra fönt a szájrész látható kinagyítva:


Rövid séta az utcácskákban, hogy lemászkáljuk az ebédet, majd Sprőd úr, és a közeli játszótér felé haza. 




Kis pihenő után, 5 óra körül - kb innentől lehet létezni a délutáni melegben, nem véletlenül találták fel a környező népek a szieszta intézményét - leszötyörögtünk a bícsre. 








Az esti meccs alatt Mankával kettesben kagylógyűjtő sétára indultunk. Herr Sprőd felé mentünk, hátha ott találjuk. Ott volt, és miközben élvezte mindkettőnk kezének simogatását, mellékesen visszakézből lepofozott egy túl közel merészkedő fehér kiskutyát. Ezt a mutatványát az utolsó esténken megismételte, egy fekete, magyarul beszélő (vagyis hát értő, mivel magyar gazdái voltak) kutyussal. A honfitársak csak mosolyogtak: micsoda macska..! 


Sprődi után kagylót gyűjtöttünk a parton. Aztán egy kedves bácsi behívott ebbe a kis galériába, a zongorájához. Az ajtón kívül a tenger, bent pedig Manka végre - idén nyáron először - zongorát gyakorolol :D 




2021.07.03. - meghiúsult öbölséta, 10 évvel ezelőtt megismert étterem újrafelfedezése

Irtó meleg napra ébredtünk. Én lüke kitaláltam, járjuk körbe - mint 10 évvel ezelőtt kettesben - az öblöt. Nekiindultunk 11 órakor, naptej nélkül. Majdnem ottpusztultunk, természetesen feladtuk még félút előtt. 

Viszont így is szép helyeket láttunk, és megtaláltuk azt az éttermet, ahol régen finom paradicsomlevest és pizzát ettünk egy hangulatos, leanderes teraszon. 








Utána jött a szokott fürdőzés, ezúttal kettesben, a délutáni meccs okán. 


Pici séta az esti meccsig, egy 22 éves cica megismerése, és Sprődi. 





2021.07.04. - Veli Losinj

Előző este határoztuk el, hogy ezen a napon Veli Losinjban fogunk ebédelni. 10 évvel ezelőtt sok cresi falut bejártunk, de ez volt az, ami a leginkább elbűvölt minket. Mindenképp meg akartam mutatni Mankának. 

Egész belvárosközeli parkolóhelyet találtunk, pálmafás kertek között sétáltunk le a tengerparti központba. 


A legjobb panorámájú helyre ültünk be ebédelni, az sem zavart, hogy only cash, meg hogy az asztalunk mellé pisilt egy másik vendég beagle-je. 

Az asztalunk a tenger fölé nyúlt, a sirályok centikre röpködtek tőlünk, és a pizza mennyei volt. 










Felmentünk - lesétálni az ebédet - a templomdombra, a temetőhöz és egy fura kerengőbe is. 


Manka a templom hátuljánál majdnem nekiszaladt a vakajtónak, mondván hátha úgy működik, mint a 9 és 3/4. vágány. De azért inkább - mivel ezt tanácsoltuk neki - mégsem próbálta ki. 


Ezzel az óriási aloe vera szerű növénnyel meg kezet is fogott. Kb egyforma méretűek voltak.
 



Hazafelé a szerpentinen elénk ugrott egy lüke kos. Gábor szerencsére ura volt a helyzetnek. Az eseményről fotó nincs, csak Manka-rajz. Lüke Kos fütyörészve kisétál az úttestre. Apa gyors számításokat végez, hogyan ússzuk meg baleset nélkül. Manka alvás közben (nyála épp kicsordul) észleli  az eseményeket: szegény bari! huhh, kikerültük.


Herr Sprődöt még útbaejtettük, de a tengerhez már nem volt erőnk. Ez az egy nap így kimaradt, de ez is érthető indokkal. 



2021.07.05. - anyanap

A nap azzal kezdődött, hogy Manka meglepett: otthonról hozott nekem ajándékot. Már jó előre, több hete elkészítette. 


Nem mentünk sehova. Vagyis a "törzshelyünkre" mentünk, amit 10 év után újra felfedeztünk, és ahol 3-án kipróbáltuk a tintahalkarikát és a minipolipot. Ma grillezett tintahalra vágytam, Gábor pedig spagettire tenger gyümölcseivel. 


A tészta isteni volt. A tintahalak úgy egyharmada viszont belül homokos. Hiába, Pride-hónap... 


Itt a maradék, homokkal bélelt tintahalakkal támasztottam meg Rák Urat:


Hazafelé még elnéztünk Cres sziget egyetlen "kék-zászlós" partjára, ami a víz tisztasága miatt kapta a lobogót, és ami a közelünkben lévő egyetlen partszakasz, ahonnan látszik a "nagy" tenger, nem csak pici (ám totál hullámmentes, és ezért kisgyerekbarát) öböl. Nagy forróság volt, de nem voltunk strandhoz öltözve, meg nem is vonzott. Szép-szép, de megyegyeztünk abban, ezért nem érdemes kiautózni. A saját, öbölbeli strandunk sokkal jobb. 






...Így hát hazaérve, kis pihegés és összekészülődés után meg is tiszteltük a partszakaszunkat egy hatalmas családi pancsival. 


Este pedig sétáltunk a városban - főként anya, és Sprődi úr kedvéért. No Stress on Cres. 


A hentes macskája:


A természet ajándéka szülinapomra:


A már-már szintén törzshellyé vált koktélbár (nekünk: kanapés söröző) "ajándéka", lazulás. 


A koktélbár kis terének ajándéka pedig főleg Mankának, de nekem is: bagolymacska. Manka viccet is mesélt neki. Lehet, hogy pont arra vágta ezt a fejet. 





2021.07.06. - Lubenice

Manka: Anya, ma megyünk Gezemicébe? ...majdnem sikerült megjegyeznie a falu nevét, amit még meg akartam nézni az ittlétünk alatt. Nem vágytam sok-sok falu körbelátogatására, Veli Losinj és Lubenice volt az álmom. Teljesült. 

Előtte azonban sétáltunk egyet - Sprődi úr kedvéért - a belvárosban, kettesben. Apa ugye nem macskás. Manka viszont nem csak macskás, de medúzás is lett, napok óta szemezett ezzel a kifordítható plüssel, mert ő az egyetlen a csapatából, aki nem mosoly és morcos arcok között forgatható, hanem mindkét arca mosolyog. 


Apa csatlakozott hozzánk, és akkor meg is vehettük Maddy-Pollyt (mert a szürke inkább polip, a kék meg medúza). Ő (ők) is jött (jöttek) velünk Lubenicébe. 


Az odaúton megálltunk egy kilátópontnál, és kiláttunk. Erre. 


Lubenice a várt csodás látványt adta, pont emiatt akartam annyira újra látni. Mesés óvároska, festői öböl a mélyben, és elképesztő hegyoldal. 




Maddy-Polly is élvezte a panorámát: 


A kis temetői templomka belseje nagyon egyszerű, de nagyon hűvös volt. 








Hazafelé a törzshelyen ezúttal már nem erőltettük a tengeri herkentyűket: pizzzzzzzaaaaa! 


Mozart pizzát ettünk, pizzaszósz, sajt, mozzarella, füstölt sonka, articsóka, rukkola. Nyami. 


Otthon a szokásos 3-5-ig csendespihi, aztán irány a strand. A tenger nem várhat. 





2021.07.07. - az utolsó teljes napunk Cresen

Ideje volt nekem is ajándékot választani, ezt igazából előző nap, a polip/medúzavásárláskor meg is tettem, de mellényúltam. Olyan tarisznyát választottam - mert hagytam magam meggyőzni -, ami nagyon nem az én színem: városkép lilás-rózsaszínes árnyalatokban. Éjjel rágódtam rajta, és rájöttem, ki kell cserélnem, nincs más megoldás. Így hát délelőtt odamentünk a blokkal, elmagyaráztam, hogy szülinapra kaptam de nagyon nem tetszik a színe, hisz a tenger KÉK, engedjék, hogy kicserljem. Nagyon kedves és megértő volt az eladónő, ő is egyetértett az ízlésemmel. 

Ilyen volt - ilyen lett:


Ez a nap is a városban telt, már mindent láttunk a szigeten, amit akartunk. A szütyőcsere után Manka cicanapot kezdett tartani, az árusoknál találkozott (talán) Sprődi rokonával, egy kamaszfiúval, este pedig a búcsúsétán vagy 5 másik macskával a sötét sikátorokban, naplementés kikötőkben. 




Első búcsú Sprőd úrtól:






...azért egy fürdőzés és a szokásos pisztácia-fagyi még ma is belefért. Búcsú-pancsi. 




Második búcsú Herr Sprődtől:


Miközben kettesben búcsúsétáltunk a városban Mankával - apának meccse volt -, fura és őrült dolgokat is láttunk. Példaként álljon itt egy fütyifa. (-Anya, neked ez a zöld kéne! Fúúúúj, lepisilt!)


...és már megint egy macska! 


Itt meg már olyan őrültségekkel szembesültünk, hogy például Mikiegér hangon mondtam Mankának, hogy Fikusz Kukisz, meg Fortisszima Fingusz. Egész este dőlt a röhögéstől, majd' belepottyant a tengerbe. 


Már megint egy macska. Neki a jobbszeme fátyolos-vak, de itt nem látszik. Kedves kikötői macs.








Azért teljesen nem tudtam levetkőzni magamat. Szecesszió.


Újabb őrültség az este folyamán. Bemászott. Manka vette észre. 




Mikiegér megint megszólalt. 


...erre meg már szavak sincsenek. Mikiegérhangon se.


Következő furcsaság: ázsiai apuka és kislánya horgásznak a legnagyobb mólónál. Nagyon helyesek voltak, a kislány ismerkedni is próbált Mankával angolul. 


Még egy macska. A gazdija meccset nézett, a cica ki-be rohangált az ajtón. Manka meg követte - persze a lakásba nem ment be, de az ajtóig igen. A cica vagy ötször kijött hozzá, újra és újra. 


...ez meg nem ugyanő, hanem egy másik ugyanolyan cirmosféle pár sikátorral arrébb. Lehet, hogy rokonok. Ő egy kis, erősen kivilágított téren várt minket, a fény kellős közepén ülve. 


És végül az utolsó utáni utáni búcsú Herr Sprőditől, a kedvenctől. Manka megmutatta neki a megsimogatott lánycicák illatát. Úgy tűnt, bejött az izommacskának a parfüm. 





2021.07.08., hazaút

Manka egész reggel nagyon sírt (igazából picit már este is). Végigbőgte a pakolást, a reggelit, mindent. Sprődi volt a fő ok. Anya, már soha többet nem fogom látni? Nem, drágám. Valószínűleg nem. Olykor titokban vele sírtam. Még soha nem volt igazi nyaraláson. Most már tudja, milyen ez. És hogy milyen itthagyni ezt a csúcs szállást, ezt a fantasztikus várost tele kedves emberekkel. Anya, horvát akarok lenni! Üdv a klubban, lányom. 
Megkezdődött a gyászidőszak.. elsiratni a nyaralást. Persze próbálkozik az egyeszerű anyuka, ne keseregj hogy vége, örülj, hogy átélhetted, az emlékeket senki nem veheti el, mennyi élménnyel gazdagodtál, stb.stb. De totál megértem szegénykét. Hisz én is könnyeztem. Ilyen ez. 

Nagyon megszivattuk magunkat a kompnál. 10 perccel később indultunk el, mint terveztük, és így nagyon necces volt, felférünk-e még. Először megállították a sort kettővel előttünk. Ott Gábor majdnem infarktust kapott. Ha pont előttünk zárják a hajót, és másfél órát kell várnunk, abbe belebolondul. Már dudált a hajó. Görcsösen, minden tagunkat megfeszítve ültünk az autóban, felkészülve a legrosszabbra, dehát nem, ez nem lehet igaz, hogy pont azon a 10 percen múljon... ennyire pechesek nem lehetünk! 

Váratlanul intett a jegyellenőr, és átment az előttünk álló, utánfutós autó. 

Aztán intett nekünk is. El sem hittük. Vigyorogtunk, mint a majmok, az ellenőr komor DobarDan! köszöntésére nevetve mondtuk: DobarDan! Dumbledore!

Felfértünk. És még a mögöttünk jövő picike autó. Aztán több nem. Irtó nagy mázlink volt! Csak Gábor öregedett tőle 5 évet. (A képen a szomorú Manka is ott van, piciben.)


Hazaúton nem volt felhőszakadás, sem várakozás a határon. 

Volt viszont 38-40 fok kint, ami miatt meghalt az amúgy jeges, atomerős (bár fütyörésző) légkondink Károlyváros előtt. Félórát forró légbefúvással utaztunk, aztán egy benzinkútnál pihentettük szegény Olavot. A légkondi feléledt, az orrból viszont börzedelmes zajok kezdtek jönni. Menettulajdonságunk nem változott, 125-ös átlagsebességgel hazajöttünk, így este 7-re itthon voltunk. De a hangok tényleg ijesztőek voltak. (Azóta rápillantott a szerelő, valószínűleg a légkondiban szabadult el egy csapágy, az zörög. Úgy legyen.)

Kipakoltuk a bőröndök nagy részét, tisztálkodtunk - Manka haja külön program, de volt erőm hozzá. 
Későestére már-már megnyugodott a kis lelke, örült az itthonmaradt plüss állatkáinak, a rajzfilmjeinek (kint nem voltak), a hűvösebb lakásnak. 

Meg annak, hogy majd nagyíttatok az ágya fölé Sprődiről egy-két képet. 

És persze másnap délután ki kellett mennünk Muszihoz, hogy segítsen kicsit feledni a Sprőd úr miatti bánatot. 

Segített.