2009. március 16., hétfő

Újabb étek, március idusának ünnepije

Megsütöttem életem első tepsis halát. Egyszerű receptet találtam a neten, igaz, vagy húszat végig kellett böngésznem, mire ráleltem egy olyanra, ami az otthon fellelhető hozzávalókból készül.

Picit – természetesen, mint mindig – alakítottam a hozzávalókon, ízében az eredetihez képest erőteljesebb és kissé mediterránabb lett.
Tehát az én változatom:

Tepsis hüje halam joghurtos mártással

Hozzávalók:

A tepsi méretének és a fogyasztók darabszámának megfelelő mennyiségű fagyott hekk
1 citrom
1 ek margarin
bors

bazsalikom
2-3 ecetes uborka
2 ek joghurt
mustár
10 dkg füstölt sajt
10-15 szem fekete olajbogyó
díszítéshez citrom és paradicsom

Elkészítés:

A halat kiolvasztottam (mikróban nem lehet! csak szobahőmérsékleten, szóval érdemes 4-5 órával a főzés előtt kivenni a fagyiból), a levét le kellett volna, hogy öntsem, utána megtörölgetni, hogy a lehető legkevesebb víz maradjon benne/rajta. Ehelyett én türelmetlen voltam, mert csak két órával a főzés előtt jutott eszembe, hogy kivegyem a fagyasztóból a halat… Ezért még félig fagyott állapotban kezdtem meg a fűszerezést és a sütést, ami miatt majd’ egy órát kellett várnom a hüje halra, mire az összes víz elsült belőle és alóla… eddigre éhesek és türelmetlenek voltunk, szóval ne kövessétek el a hibámat, ha békét és jót akartok.

A citrom felét rácsavartam, a rostokból is potyogtattam rá bőven, hadd legyen minél intenzívebb. Ezután sóztam, durvára őrölt borssal fűszereztem, majd egy margarinnal kikent tepsiben, előmelegített kb. 200 fokos sütőben fehérre sütöttem (normál esetben ez kb. negyed óra).

Ezalatt a két evőkanál joghurtba belereszeltem kislyukú reszelőn három ecetes uborkát, és kb. tíz deka füstölt sajtot, borsoztam, bazsalikomoztam, és kapott egy kevés mustárt is. Az egészet alaposan összekeverve egy sűrűbb, pástétom-szerű valamit kaptam.
Mikor már minden halacska szépen átfehéredett, kivettem a tepsit, és a halakat jó vastagon, kb. egy cm rétegben megkentem a szósszal.

Vékony karikákra vágott fekete olajbogyót szórtam rá, és az egész legtetejét negyedbe vágott vékony citromszeletekkel díszítettem (ezektől mediterrán érzésem támadt). Visszatettem a sütőbe még kb. 10-15 percre.

Egyszerű bazsalikomos főtt rizzsel tálaltam, és fűszeres fehérborral.
Utána pedig bocimárkájú narancsos csokifagyit ettünk, de ez már egy másik történet : )

Nincsenek megjegyzések: